Megtámadták Pócs János lányát és 15 fős társaságát a fideszes országgyűlési képviselő jászapáti házának udvarán. A Pócs által közzétett videóból kiderül, hogy az elkövetők hárman voltak, verekedtek, asztalt borítottak, üvegeket törtek szét. Arc-, mellkas- és koponyazúzódást is okoztak.
A képviselő az esetről szóló posztjának második felében romaként azonosítja az elkövetőket, a következő módon: „Továbbra is fenntartom, hogy a romák többsége tisztességes, dolgos ember, akiket nem lehet a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított eljárás elkövetőivel (F. János, F. Anita, ifj. Sz. Zsolt) egy lapon kezelni, azonban a törvényszegőkkel szemben továbbra sem hátrálok meg!”
Megkérdeztük Pócstól, mi a jelentősége ebben az esetben a származásuknak, miért tartotta ezt fontosnak leírni. Kíváncsiak voltunk arra is, nem tart-e attól, hogy ha különbséget is tesz a konkrét elkövetők és általában a cigányság között, a származás emlegetésével éppen ő táplálja majd az előítéleteket.
Emailben azt írta, az elkövetők a helyszínen és a rendőrségen is azt állították, hogy a cigányságuk miatt nem engedték be őket a rendezvényre, ami eleve zártkörű volt. Pócs szerint az ünneplők ennek ellenére „tisztelettel vendégül látták őket egy pohár italra”, csak ezután kérték őket, hogy távozzanak.
Pócs szerint a támadók utólag a Facebookon is azt terjesztették, hogy „az atrocitás alapja roma származásuk volt”, ettől akart elhatárolódni. „Ahogy írtam, a romák többsége tisztességes, jogkövető, dolgos ember, akik felé részünkről eddig sem volt, és ezután sem lesz semmilyen diszkrimináció.”
Jászapátin újabban a szélsőjobboldali Mi Hazánk kampányol „cigánybűnözéssel”, csendőrséget követelve. A Betyársereggel és a Magyar Önvédelmi Mozgalom nevű szervezettel együtt július 25-én felvonulást is akartak tartani, de a rendőrség végül csak statikus tüntetést engedélyezett.
Pócs azt írta, a Mi Hazánk tüntetésének „elítélhető módon az volt az üzenete, hogy a cigánybűnözés azt jelenti, hogy minden roma származású ember bűnös. Bejegyzésem egyik mondanivalója az, hogy ez nem igaz! Akkor sem gondolom így, ha saját családi portámon történt az incidens és a lányom volt az egyik áldozat”.
A képviselő szerint nincs összefüggés a mihazánkos kampány és a támadás között. „Ahogyan a Mi Hazánk tüntetésekor, úgy ezután is kiállok amellett, hogy politikai, vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit megvédek, ha méltatlan támadás éri!”