Napi ezer embert menekít ki Nagy-Britannia Kabulból

külföld

Nagy-Britanniának eddig naponta ezer embert sikerült kimenekítenie Afganisztánból, mióta a tálibok átvették a hatalmat, mondta a brit belügyminiszter szerdán a BBC-nek. Priti Patel szerint brit állampolgárokról és olyan afgánokról van szó, akiket a brit kormány helyben alkalmazott. Elmondása szerint a londoni kormány már korábban, a kivonulás megkezdése előtt összeállított egy tervet ötezer olyan afgán állampolgár nagy-britanniai letelepítésére, akik a brit kormánynak dolgoztak Afganisztánban. A kormány kedden közölte: kibővítik ezt a programot húszezer főre. Patel még kedden este hasonlóan nagyvonalú gesztusra szólított fel más országokat is:

"Nagy-Britannia abban a tekintetben is megtesz minden tőle telhetőt, hogy más országok vegyék ki részüket a segítésből. Példát akarunk mutatni, de az egésznek a terhét egyedül nem vállalhatjuk magunkra."