Tovább emelkedett, és már jócskán meghaladta a kétezret a szombati haiti földrengés halálos áldozatainak száma az ország polgári védelmi igazgatóságának szerda esti beszámolója szerint. A hatóságok legfrissebb adatai már 2419 halálesetet tartanak nyilván.
Az amerikai földtani intézet szerint a 7,2-es erejű földrengés epicentruma tíz kilométer mélyen volt a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra található Petit Trou de Nippes település térségében. A polgári védelem 13 694 megsemmisült lakóépületről, valamint összedőlt iskolákról, kórházakról, templomokról és szállodákról tájékoztatott. Harmincezer család maradt otthon nélkül.
Szerdán tovább nőtt a feszültség a segítségnyújtás lassúsága miatt. A délnyugati Les Cayes városának repülőterén, az egyik legsúlyosabban érintett területen emberek tömegei gyűltek össze a terminál kerítése előtt, miután egy segélyszállító repülőgép megérkezett, és a személyzet megkezdte a szállítmány berakodását a várakozó teherautókba. A szállítmányokat őrző haiti nemzeti rendőrség egyik tagja két figyelmeztető lövést adott le, hogy szétoszlasson egy fiatalokból álló csoportot.
Dühös tömegek gyűltek össze a város összeomlott épületeinél is, ponyvákat követelve, hogy ideiglenes menedékhelyeket hozzanak létre, amelyekre minden eddiginél nagyobb szükség volt, miután a Grace trópusi vihar hétfőn és kedden heves esőzéseket hozott.
A 2010-es földrengés haitiban szinte teljesen elpusztította a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince egy részét, 222 ezren haltak meg, és több mint egymillióan váltak hajléktalanná. Haiti még nem kászálódott ki a tizenegy évvel ezelőtti földrengésből, aztán jött a világjárvány is, július 7-én pedig meggyilkolták Jovenel Moise államfőt, ami teljes káoszba lökte az országot.
Erősebb volt, mint a pusztító 2010-es rengés, de a fővárostól sokkal messzebb volt az epucentruma. Most is sok áldozat lehet.
A Grace nevű vihar teljesen ellehetetlenítheti a mentési munkálatokat, és megnehezítheti, hogy a túlélők tiszta vízhez és élelemhez jussanak.
50 kolumbiai zsoldos tört be Jovenel Moïse hálószobájába, ott végezték ki az elnököt. Moïse még életében olyan mély politikai válságot okozott, ami miatt most azt se tudni, kinek kellene átvenni az irányítást az országban. Így azt se lesz könnyű kideríteni, ki szervezte meg az elnök elleni merényletet.