Rafael Nadal, a korábbi világelső spanyol teniszező pénteken Facebook-oldalán jelentette be, hogy idén már nem teniszezik. Egész évben fájt a lába, mostanra pedig annyira súlyos lett a gond, hogy időre van szüksége a felépüléshez.
„Sajnos véget kell vetnem a 2021-es idénynek. Őszintén szólva a lábammal sokkal többet szenvedtem, mint amennyit kellett volna" - írta a húszszoros Grand Slam-bajnok, aki a Roland Garroson elszenvedett júniusi elődöntős veresége óta mindössze két mérkőzést játszott.
A 35 éves sztárjátékos - aki jelenleg negyedik az ATP-rangsorban - idén mindössze hét tornán tudott pályára lépni, ezek közül kettőn, Barcelonában és Rómában nyert. Nadal korábban lemondta szereplését a wimbledoni bajnokságon és a tokiói olimpián is, bejelentésével pedig eldőlt, hogy az augusztus 30-án kezdődő US Opent is kihagyja.
Néhány napja a szintén húszszoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer jelentette be, hogy újabb térdműtéte miatt legkorábban jövőre teniszezik. (MTI)