Orbán Viktor megszakította diplomáciai körútját, és halálra vált arccal lépett a kamerák elé külügyminiszterével együtt Berlinben. A megrendülése nem elítélhető, a világ több vezetője is hasonlóan tájékoztatta nemzetét azokban az órákban, és mindannyian ugyanilyen döbbenten néztük az eseményeket 2001. szeptember 11-én, amikor az Al-Kaida terroristái egy addig elképzelhetetlen terrortámadást hajtottak végre.
„Minden, ami most ott történik az Egyesült Államokban, az kicsit velünk is történik” - mondta akkor a miniszterelnök.
A repülőgépekkel elkövetett, csaknem 3000 halálos áldozattal járó merénylet után az Egyesült Államok hamar azonosította Afganisztánt mint az Al-Kaida vezetésének rejtekhelyét. Kevesebb mint egy hónappal a támadás után elindult az afganisztáni háború.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Először mondott beszédet az amerikai elnök, amióta a talibán átvette Afganisztán irányítását.
Helyettese ment el az uniós csúcsra, és ő nyilatkozott az újságíróknak. Magyar Levente szerint a tálibok veszélyt jelentenek a világ békéjére, és azon vannak, hogy minden magyart kimenekítsenek. Biztonsági okokból nem mondta el, mennyien vannak.