Novemberben lemond a svéd miniszterelnök

külföld

Stefan Löfven svéd miniszterelnök bejelentette vasárnap, hogy novemberben lemond a kormányfői és a pártelnöki tisztségéről is.

Sajtókonferenciáján elmondta, hogy erről már tájékoztatta az általa vezetett Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságát és a jelölő bizottság vezetőjét is. Löfven a szociáldemokaraták november eleji kongresszusán távozik a pártelnöki tisztségéből, ebből kifolyólag pedig a miniszterelnöki posztról is lemond, amelyet 2014 óta tölt be.

„A jövő évi (szeptemberi) választáson a szociáldemokratákat már másvalaki fogja vezetni. Egyszer minden véget ér, és én a legjobb feltételeket szeretném nyújtani az utódomnak” - mondta a miniszterelnök. (MTI)