Megszüntette a kormány a Központi Érkeztető Rendszert (KÉR), amit eredetileg a postán érkező levelek digitalizálására találtak ki, hogy hiteles, elektronikus másolatban lehessen keringetni őket a minisztériumok között.
Csakhogy a szkennelőközpontot Budapest agglomerációjában hozták létre, oda kellett kiszállítani az összes küldeményt. A Jelen cikke szerint ez annyira megbonyolította a napi működést, hogy sok helyen inkább folytatták a papíralapú ügyintézést.
A rendszer létrehozásáról 2014-ben döntöttek, egymilliárd forintot költöttek rá, majd 2016-tól 2019-ig évente még 2,4 milliárdot. 2020-ban valamivel olcsóbb volt, 1,3 milliárd forint ment rá, idén pedig 1,77 milliárd.
A Belügyminisztérium szerint azért szüntették meg a KÉR-t, mert az utóbbi években jóval kevesebb papír alapú küldemény érkezett a rendszert használó kormányzati szerveknek. „A korábbiakban elkerülhetetlen papír alapú kommunikációs forma eltolódott az elektronikus kapcsolattartás irányába. Ezzel párhuzamosan a közigazgatási szereplőknél bekövetkezett informatikai fejlesztésekkel lehetővé vált a központi érkeztetés helyett helyben, a címzett szervezetnél való hiteles elektronikus másolat készítése a beérkező papír alapú küldeményről.”
Amikor létrehozták a KÉR-t, a Magyar Posta hónapok óta dolgozott egy másik rendszeren, amivel a digitalizálás is megoldható lett volna, a két rendszer azonban független volt egymástól.
Helyreigazítás:
Valótlanul állítottuk a „Felszámolják a kormány szkennelőközpontját” címmel közölt
cikkünkben, hogy „A szkennelőközpontot Budapest agglomerációjában hozták létre, oda kellett kiszállítani az összes kiildeményt”. A valóság ezzel szemben az, hogy a KÉR nem az agglomerációban van, hanem a Budapest, VIII. kerület Orczy tér l. szám alatt, a Mauar Posta Hírlap Logisztikai Központja mellett. A kiildeményeket nem kellett szállítani, mivel a meghatározott postafiókok esetében a Posta ezt közvetlenül a KÉR-be vitte kézbesítés helyett.”