Érdemes belenézni a Keresztény Élet Portál videójába 2016-ból, amikor kiderült, Budapest rendezi a következő Eucharisztikus Kongresszust. Az utca emberét kérdezik: mi az eucharisztia, hallottak-e az eseményről, és tudják-e, mi a lényege. Szinte senki nem tud konkrétumokat, még a kormánypárti média egyik fő egyházügyi megmondója sem jut egy-két általános mondatnál tovább, amikor névtelen járókelőként megszólal.
Ez a katolikus olimpia - reklámozza magát az egy évvel elhalasztott, 2021-es NEK. A párhuzam addig stimmel, hogy az elmúlt évtizedekben nagyjából négy évente rendezik meg, általában fővárosokban, és a világ minden részéről érkeznek résztvevők és közönség. De az összehasonlítás rögtön rámutat arra is, hogy míg emlékezetes olimpiákat magyarok milliói tudnának felidézni, addig ugyanez az Eucharisztikus Kongresszusok nagy pillanataival talán még a leglelkesebb hívőknek sem menne.
A Hősök terén tartják szeptember 5-én a kongresszus nyitóünnepségét és első szentmiséjét, amelyen 1500 elsőáldozó is részt vesz. Az esemény egyben a katolikus iskolák közös évnyitója. Hétfőtől a kongresszus fő helyszíne a Hungexpo, ahol reggeli imával kezdődnek a programok, majd ún. tanúságtételeket, előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők, és szentmiséken vehetnek részt – ezeken a magyar elöljárók mellett a világegyház számos vezetője is feltűnik, közülük többen a felújított budapesti templomokban celebrálnak misét.
Délutánonként, ahogy a sajtóanyag fogalmaz, „szerte a városban kulturális programokra várnak minden jószándékú embert”: kiállítások, opera és tánc, nép-, komoly- és könnyűzene, illetve gyerek- és ifjúsági programok szerepelnek a programfüzetben. De lett a kongresszusnak saját süteménye, bélyege, érméje, egész sor imázsfilmje, hivatalos dala, illetve hírnökei. Egyikük, Tóth Gabi énekesnő az emelkedett hangulatnak egy erdőben szeretkezős dallal és egy kacéran szoknyát lebbentős klippel ágyazott meg.
A kongresszus valamennyi napjának lesz egy-egy külön kiemelt témája – mondta Erdő Péter bíboros, aki szerint nagy hangsúlyt helyeznek a segítő szeretet cselekedeteinek, az egyház szociális tevékenységének megmutatására. Ebbe illeszkedik az Afrika nap, amely a nigériai és a magyar katolikus közösség kapcsolatát mutatja be az orvosi és humanitárius missziókon keresztül. Böjte Csaba szervezésében a kongresszus utolsó két napjának ünneplésébe különvonattal ezer székely kapcsolódik be. Erdő külön kiemelte, és „világpremiernek” nevezte a lovári nyelvű misét.
Eddig közel nyolcvan országból jelezték érkezésüket a zarándokok, a pápa zárómiséjére mintegy 50 ezren regisztráltak.
A NEK küldetésnyilatkozatának első pontja szerint a kongresszus „alapvető célja, hogy elmélyítse és tudatosítsa a katolikus hívekben, hogy az egyház életének forrása és csúcsa az Eucharisztia.”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitó miséjét a Puskás Ferenc Stadionban mutatják be.🙏
Az Antenna Hungáriával több mint tízmilliárdnyi szerződést kötöttek rendezvényszervezésre. Az alvállalkozók közt is akadnak NER-közeli cégek.
A cél, hogy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs céget hozzanak létre, ami kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül.
Rengeteg kollégista ezért nem költözhet be a tanévkezdésre.
A sürgősségi osztály dolgozói a kongresszus egészségügyi biztosításával kapcsolatos feladatokat látják el a rendezvény helyszínén és amennyiben szükséges, a Honvédkórházban.
Az államnak az egyház által szervezett programokkal nincs dolga, de elsődleges feladat az idelátogató kb. 100 ezer ember biztonságának szavatolása és egyes kulturális programok megszervezése – közölte Kovács Zoltán.
A pápa a karantén idején könyvet írt arról, hogy miért jutott válságba a világunk, és milyen kiutak képzelhetőek el. Az Álmodjunk együtt személyes történetek és a modern kapitalizmus meg a populizmusok kritikájának elegye, és most magyarul is megjelent.
Azt is meg kellett állapítaniuk, hogy a katolikus egyházfő tulajdonképpen keresztényellenes.
A Vatikán tájékoztatása szerint egyelőre még nincsenek részletes információk a pápa budapesti látogatásáról.