Több ezer tiltakozó húzott fel útakadályokat Cetinjében, az új szerb metropolita, II. Joanikije beiktatása ellen tiltakozva. Az ortodox keresztény többségű Montenegróban, ahol a lakosság mintegy harmada azonosítja magát szerbként, a hívők többsége a szerb ortodox egyházhoz tartozik, így a szerb ortodox metropolita az ország első számú vallási vezetője.
A szerb ortodox egyház és Milo Djukanović államfő Montenegrót harminc éven át kormányzó Demokratikus Szocialista Pártja (DPS) között tavaly óta komoly konfliktus feszül. Djukanovic tavaly kezdeményezte az egyházi ingatlanok államosítását, mire a szerb ortodox egyház a választási kampányban az amúgy is szerbbarát ellenzék pártjára állt, mely így harminc év után képes volt legyőzni a DPS-t.
II. Joanikijét a tervek szerint ma, vasárnap iktatják majd be. A ceremónia előtt a tiltakozók elbontották a cetinjei apátságot védő kordonokat, és a rendőrökkel is összecsaptak. "Ez nem Szerbia, éljen soká Montenegro" - kiabálták, miközben kövekkel dobálták a rendőröket, és barikádokat emeltek a város utcáin. (Via BBC)