A Fidesz egyik fellegvárának tartott Debrecen 2-es számú választókerületének (Hajdú-Bihar 2. sz. oevk.) jelenlegi kormánypárti képviselője, Pósán László 2018-ban 49,4 százalékkal húzta be a körzetet, az ellenzéki indulók pedig összesen a voksok 47,13 százalékát szerezték meg. A 2019-es EP-választáson a kormánypártok listájára a választók 53,64 százaléka szavazott, az ellenzéki pártlistákat pedig 39,94 százaléknyian választották.
A választókerület tehát enyhén a Fidesz felé zajlik, az előválasztáson most mégis három politikus száll versenybe azért, hogy tavasszal megpróbálja elhódítani a körzetet:
Szeptember 6-a és 26-a között a Partizán - kiemelt médiapartnerével, a 444-gyel együttműködve - 32 országgyűlési egyéni választókerületben rendez vitákat az ellenzéki előválasztáson induló jelöltek között.
A maratoni vitaturné első hetében vidéki körzetek jelöltjei ismertethetik meg elképzeléseiket választóikkal, a második héten az ellenzék fővárosi politikusaira kerül sor, utolsó héten pedig újra a vidéki indulók kerülnek főszerepbe.
A vitákat élőben a Partizán Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, illetve a 444.hu Facebook-oldalán követhetitek, a viták legizgalmasabb pillanatait összefoglaló 5-10 perces videókat pedig elsőként a 444 napindító hírlevelében találhatjátok meg.