A 2020-ban elhunyt Christo az 1960-as évek eleje óta tervezte, hogy a francia zászló színeibe öltözteti a Diadalívet, ezt pedig mostanra sikerült megvalósítani összesen 14 millió euróból.
A Guardian azt írja, az épületet 25 ezer négyzetméternyi ezüstös és kék, újrahasznosított polipropilén textillel borították be, azt pedig 3000 méter vörös, szintén újrahasznosított kötéllel rögzítették.
Christo és francia felesége, Jeanne-Claude 1962-ben kezdtek dolgozni a terven, amikor a Diadalív közelében béreltek szobát. Mivel Christo úgy gondolta, nem kapna engedélyt a megvalósításra, a művész unokaöccse, Vlagyimir Javacsev szerint nem is kért soha engedélyt. Aztán 2017-ben, amikor egy kiállításán újra felmerült az ötlet, a városi hatóság és a műemlék-felügyelet jóváhagyta a becsomagolást.
Christo korábban több, nagyobb épületet is becsomagolt, például a Reichstagot, de a párizsi Pont Neuf hidat is.
A Diadalív becsomagolása 12 hétig tartott, a hivatalos megnyitót szeptember 18-án tartják, október 3-án pedig már el is kezdik lebontani róla a textileket.