A Budapest XVII. kerületét magába foglaló 14. számú országgyűlési választókerületben két olyan politikus indul az ellenzéki előválasztáson, aki már 2018-ban is ott volt a szavazólapokon.
A körzet egyébként az ellenzék felé hajlik, a 41,17 százaléknyi voksot begyűjtő Dunai Mónikával szemben az akkor még nem koordináltan induló ellenzéki jelöltek együttes szavazataránya majdnem elérte az 58 százalékot. (Négy éve a két mostani jelölt mellett itt indult az LMP-s Schmuck Erzsébet és a momentumos Tóth Endre is.)
A mai vitán - nem meglepő módon - szó lesz az Orbán-kormány sportpolitikájáról, de emellett a jelöltek ütköztethetik elképzeléseiket a városi közlekedésről, és a sokszínű ellenzék összefogásának nehézségeiről is.
Szeptember 6-a és 26-a között a Partizán - kiemelt médiapartnerével, a 444-gyel együttműködve - 32 országgyűlési egyéni választókerületben rendez vitákat az ellenzéki előválasztáson induló jelöltek között.
A maratoni vitaturné második hétében az ellenzék fővárosi politikusaira kerül sor, utolsó héten - az elsőhöz hasonlóan - pedig újra a vidéki indulók kerülnek főszerepbe.
A vitákat élőben a Partizán Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, illetve a 444.hu Facebook-oldalán követhetitek, a viták legizgalmasabb pillanatait összefoglaló 5-10 perces videókat pedig elsőként a 444 napindító hírlevelében találhatjátok meg.