Olaszországba akart hazánkból biciklizni, de a dán határon kapták el

érdekes adat

A német rendőrség hétfőn adott ki közleményt egy igen fura szombat délutáni esetükről, amelyet a Spiegel nyomán a HVG szemlézett, és most mi is beszámolunk róla.

Egy férfi az autópályán megkísérelt átbiciklizni Németországból Dániába, ám a dán rendőrök feltartóztatták, és német kollégáiknak adták át. Az illetőnél ugyanis semmilyen személyazonosság igazolására alkalmas dokumentum sem volt. Illetve biciklizni sem lehet az autópályán.

A német rendőröknek a kerékpáros azt mondta, hogy 25 éves, líbiai állampolgár, és Magyarországon kelt útra, a terve pedig az volt, hogy Olaszországba teker, hogy ott egy barátjával találkozzon. Állítása szerint négy nap alatt ért Magyarországról a német-dán határig. Ez autópályán 1322 kilométer.

Az ellundi határátkelő, ahol a kerékpárost feltartóztatták.
Fotó: MORRIS MAC MATZEN/AFP

A német rendőrök felszólították, hogy jelentkezzen a bevándorlási- és menekültügyi hivatalnál, és feltették egy vonatra, amivel elérheti a hivatal legközelebbi irodáját.

A német rendőrségi közlemény megjegyezte, hogy az illetőnek női vázas biciklije volt.