Szecsuanban földrengés volt, hétezer embert evakuáltak

katasztrófa

Csütörtök hajnalban 6-os erősségű földrengés volt a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban fekvő Luhszien megyében. Úgy tudni, hogy hárman meghaltak és legalább hatvanan megsérültek, többen súlyosan. A China Daily szerint a megyéből közel hétezer embert evakuáltak.

Fuji városában a földrengés után maradt törmeléket takarítják az utcán
Fotó: XINHUA/Xinhua via AFP

A hatóságok szerint a földrengés sújtotta területen több mint kétszáz épületben keletkezett kár. A helyszínre több mint négyezer emberből álló mentőcsapatot vezényeltek, jelenleg is zajlanak a mentési munkák. A környéken legalább 11 vasútvonal közlekedését függesztették fel, hogy átvizsgálják, nem keletkezett-e kár a sínekben.

Kína nyugati részén rendszeresen fordulnak elő földrengések. 2008-ban egy 7,9-es erősségű földrengés miatt közel 90 ezer ember halt meg Szecsuanban. (MTI)