Vasárnap reggel, 86 éves korában meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója.
Zoltai 1935-ben született Újpesten, kisgyerekként élte át a holokausztot, szüleit el is vesztette ezekben az években. „Az, aki kisgyerekként élte túl azt, ami 1944-ben történt, esélyt sem kapott rá, hogy lelki sebei valaha is begyógyulhassanak. Aki kilenc évesen érti meg, hogy meg akarják a puszta születése miatt ölni, az egész általa belátott világ, többé nem tudhat bízni már semmiben. Ő is meggyilkolt lelkű gyerek maradt mindig” - írja Zoltai nekrológjában a Mazsihisz.
Búcsúztatása 2021. szeptember 20-án lesz a Kozma utcai zsidó temetőben, a gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mondja a búcsúbeszédet. (Mazsihisz)