Nem tudtunk meg többet azután sem, hogy hétfőn végre határozatképes volt a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, és Pintér Sándor is megjelent: minden, ami az ülésen elhangzott, 2050-ig titkos lesz, az ügyet vizsgáló ténymegállapító bizottság pedig nem állhat össze. Így az ülés utáni sajtótájékoztatón megjelent ellenzéki képviselők (Molnár Zsolt, Ungár Péter, Stummer János) csak arról tudtak beszélni, mit nem tudtak meg, vagy mit nem mondhatnak el. Az újságírói kérdésekre érkezett válaszokból most csak a legplasztikusabbat emelnénk ki:
„A válaszról semmit nem tudunk elmondani, és igazából nálam egy értelmezési probléma arra válaszolni, hogy egyáltalán kaptunk-e erre választ.”
Gyakorlatilag nem lehetett olyan kérdést feltenni, amire érdemben tudtak volna válaszolni, így végül arra kérdeztünk rá, hogy mindennek van-e még bármi értelme, vagyis képes-e ellenőrizni a nemzetbiztonsági bizottság a titkosszolgálatokat.
Röviden: NEM. Bővebben: Egyetlen bizottság sem tudja ellátni az ellenőrzési funkcióját.