Szerdán egy Instagram-posztban jelentette be az egykori szupermodell, Linda Evangelista, hogy azért tűnt el évekre a nyilvánosság elől, mert elrontották a zsírleszívását, és a mellékhatás következményeként szinte felismerhetetlen lett.
A Reuters hírügynökség szerint a kanadai modell már a poszt előtt, kedden benyújtott egy keresetet a kezelést végző cég, a Zeltiq Aesthetics ellen, melyben 50 millió dolláros kártérítést kér. A kereset szerint gondatlansággal, félrevezető reklámmal és azzal vádolja a céget, hogy nem tájékoztatták megfelelően klienseiket a lehetséges mellékhatásokról. Evangelista 2015 és 2016 között több zsírleszíváson esett át, ezek a combjait, a hasát és lágyéktájt, a hátát és a tokáját érintették. Az eljárás paradox zsír-hiperpláziát okozott, ami az ilyen beavatkozások egy nagyon ritka mellékhatása. Ez azt jelenti, hogy a kezelt zsírsejtek megnagyobbodnak ahelyett, hogy zsugorodnának. A vállalat eddig semmilyen sajtómegkeresésre nem válaszolt.