Az LMP nem támogatja tovább a karlendítésgyanúba keveredett Farkas Péter Barnabást, aki a Jobbik ózdi képviselőjelöltje az ellenzéki előválasztáson - jelentette be a párt szombaton.
Azt írják, hogy „az előválasztás első fordulója közben néhány jelölttel kapcsolatban olyan, korábban nem ismert információk kerültek nyilvánosságra, amelyek elfogadhatatlanok, a jó kormányzás eszméjével összeférhetetlenek”.
„Ugyanakkor a szavazás már folyamatban van, a támogatás megvonása ilyen esetben csak elvi jelentőségű lehet, hiszen a szavazólapokról utólag már nem lehet levenni az ott lévő pártlogókat.”
A közlemény szerint a párt abban bízik, hogy a választók bölcs döntéseket hoznak és az egyéni választókerületben a legesélyesebb, a Fidesz legyőzésére a legalkalmasabb, legelhivatottabb jelölteket fogják megválasztani az előválasztáson.
Jakab Péter a pénteki miniszterelnök-jelölti vitán azt mondta, hogy
„[a]z ózdi képviselőjelöltünk elmondta, hogy mi történt ezen a képen. Ismerem ezt az embert, hiszek neki. Azzal, hogy ő elfogadta az elvi nyilatkozatunkat, ha esetleg bármilyen szélsőséges megnyilvánulása is volt, azt is elfogadta, hogy azzal egyszer és mindenkorra szakít”.
Farkasról szerdán került elő egy 2018-as fotó, ami egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült, a férfi mozdulata pedig nagyon emlékeztet egy náci karlendítésre.
A jobbikos politikus a kép nyilvánosságra kerülése után azt mondta, hogy mozdulata nem karlendítés volt, hanem a társainak integetett, hogy álljanak össze egy csoportképre.
A Momentum már csütörtökön bejelentette, hogy nem támogatják a továbbiakban a jelöltet, Karácsony Gergely pedig pénteken azt mondta, hogy „[a]z ózdi jobbikos jelölt nem lehet jelölt. (…) Ez nem fér bele, és ne is férjen bele!”
A kép egy lengyel kiállítás zsidóellenes feliratokat bemutató részén készült 2018-ban, a Szilézia történetét bemutató katowicei múzeumban.
A Momentum azt írja, hogy az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálják.
„Ez nem fér bele, és ne is férjen bele!”