A bíróság helyt adott Britney Spears új ügyvédje kérésének, hogy függesszék fel Jamie Spearst mint lánya gondnokát. Mostantól nem apja felügyeli az énekesnő életét. A bíróság egy könyvelőt, John Zabelt nevezett ki az énekesnő pénzügyeinek ideiglenes gondnokaként, ahogy azt Spears ügyvédje, Matthew Rosengart kérte. Szintén az ő kérésére 30-45 napon belül egy újabb meghallgatást tartanak, amin eldöntik, egyáltalán szükséges-e, hogy bárki felügyelje Britney Spearst és a vagyonát.
Britney Spears 2008-ban, idegösszeroppanása után került apja felügyelete alá. Az elmúlt hónapokban több dokumentumfilm is feldolgozta a történetét, ezekből kiderült, hogy az évek során többször is próbált szabadulni a gondnokság alól, de kérvényeit elkaszálták, nem vették figyelembe.
Tizenhárom év után, 2021. június 23-án végül Britney Spearsnek sikerült egy nyilvános bírósági meghallgatáson megszólalnia és kérvényeznie, hogy szüntessék meg a gondnokságot. Az apja felügyelete alatt töltött éveket emberkereskedelemhez hasonlította, úgy fogalmazott, „kínos és demoralizáló”, amin keresztülment, állítása szerint többször fenyegették a gyerekei elvesztésével, begyógyszerezték, és sokszor akarata ellenére dolgoztatták. Akkor azt mondta, „az apámnak és mindenkinek, aki ebben részt vett, börtönben a helye”.
A bíróság először elutasította keresetét, végül azonban 25 év után lemondott a menedzsere, majd a mellé kirendelt ügyvéd is, akinek a helyére került Matthew Rosengart azonnal kérte az énekesnő apja, Jamie Spears elmozdítását. Szeptember 7-én Jamie Spears végül maga kérte a felfüggesztését, de ezt először pénzügyi juttatásokhoz kötötte, majd továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy nem bántalmazta a lányát.
A szerdai meghallgatás alatt a bíróság előtt összegyűltek a rajongók, akik Britney Spears Hit Me Baby One More Time című számát énekelték, de ezzel egy időben Londonban is demonstráltak az énekesnő rajongói. A mostani meghallgatáson nem vett részt Britney Spears. (BBC/New York Times)
Újabb dokumentumfilm készült Britney Spears tönkretételéről, ami úgy tudta bemutatni az énekesnő körüli szörnyűségeket, hogy végre nem tapicskolt az idegösszeroppanása után készült kopaszra borotválós fotókban.
Állítása szerint munkára kényszerítették, nem engedték, hogy eltávolíttassa fogamzásgátló spirálját, a nap 24 órájában megfigyelték. A 39 éves énekesnő most először beszélt nyilvánosan helyzetéről, és kérte, hogy végre ismét ő dönthessen saját élete és pénzügyei felett.
Így döntött a bíróság. Az énekesnő továbbra sem használhatja szabadon a pénzét.
A lemondás okaként az énekesnő „hivatalos visszavonulási szándékát” jelölte meg.
Samuel D. Ingham 13 éve képviselte a gondnokság alatt álló énekesnőt, akit épp csak a jogairól felejtett el tájékoztatni.
13 év után engedélyezte a bíróság Spearsnek, hogy saját maga válasszon ügyvédet.
Bár nem gondolja, hogy ez lenne a lánya érdeke.
Az énekesnő ügyvédje szerint Jamie Spears 2 millió dollárt próbált kicsikarni.