Óriásit nyertek az LMP kiutált társelnökei

POLITIKA

Az előválasztás legnagyobb különbséggel győztes jelöltjei között van az LMP két egykori társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos. A 2018-as választás idején még ők vezették a pártot, de a választás után etikai eljárások indultak ellenük, mert ellenzéki összefogásról állapodtak meg néhány választókerületben a baloldali pártokkal. Előbb Hadházy, majd Szél is otthagyta a pártot, és független képviselőként dolgoztak ebben a ciklusban.

Szél Bernadett a Budakeszi központú választókerületben indult, és 10182 szavazattal győzött Hegyesi Beátával, a DK jelöltjével szemben, aki 2339 szavazatot kapott. Szélt támogatta a Momentumon kívül az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az MMM is. Szél 81,32, Hegyesi 18,68 százalékot szerzett.

Hadházy Ákos Zuglóban indult az MSZP-s Tóth Csaba ellen, aki már nyolc éve a választókerület egyéni képviselője, és akit sokáig a Párbeszéd, a DK és a Jobbik is támogatott. A Momentum az előválasztási kampányát jórészt arra építette, hogy csak ők számolnának le a baloldal gyanús elemeivel, és erre Tóthot mutatták fel példaként. A kampány finisében Hadházy egy gyanús ingatlanügyet tett a régebbi vádak mellé, úgyhogy végül az összes párt megvonta tőle a támogatását, Tóth Csaba pedig visszalépett a választástól. Így a szavazásnak végül nem volt tétje, de azért összeszámolták a leadott szavazatokat, és ez alapján Tóthnak esélye sem volt. Hadházy 11070, Tóth 2644 szavazatot kapott, azaz 80,72 - 19,28 százalékon álltak, amikor lezárták a szavazást.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos

Szél és Hadházy a Momentum frakciójához csatlakoznak, ha tavasszal sikerül legyőzniük fideszes ellenfeleiket. Mindkét körzet az ellenzék szempontjából nyerhető körzet, Zuglóban 2010-ben nyert a Fidesz utoljára, míg Budakeszin Szél legutóbb alig néhány szavazattal kapott ki úgy, hogy nem volt mögötte teljes összefogás.