Dörner György újabb öt évig vezetheti az Újszínházat

KULTÚRA
Dörner György színművész, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, az Újszínház igazgatója
Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Kásler Miklós humánminiszter 2022 februárjától további öt évre meghosszabbította Dörner György megbízását az Újszínház igazgatói székében - írja a kormányzati portálra hivatkozva a napi.hu.

A miniszter egy 9 tagú bizottság javaslatára döntött a folytatás mellett. Dörner 2012 óta vezeti a színházat, így a harmadik ciklusát kezdheti meg majd jövőre. A minisztérium közleménye szerint indult a pályázaton még Pozsgai Zsolt író-rendező is, de az ő személye csak egy voksot kapott, Dörnert viszont nyolcan támogatták a testületben.

Dörner bére bruttó 1,1 millió forint lesz, ami nagyjából megegyezik az eddigi jövedelmével.

A lap azt is írja, hogy Kásler Dörner mellet meghosszabbítja a Madách Színház vezetőjének, Szirtes Tamásnak a megbízását is. A Kossuth-díjas Szirtes, aki 2004 óta vezeti a színházat, szintén 1,1 millió bruttót keres majd.

Az Újszínház 2021-ben 665 millió, a Madách 1,62 milliárd forintból gazdálkodhat.

Az Újszínház fenntartója egyébként a fővárosi önkormányzat, de a kormány és a főváros megállapodása nyomán tavaly óta közös működtetésű színházként működik. A támogatást az Emmi biztosítja, de az ingatlan tulajdonosa a főváros, amit a színház haszonbérleti szerződéssel használ. (napi.hu)