Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A DK nyerte a legtöbb egyéni körzetet, de az ellenzéki szempontból könnyen befuthatók között a Jobbik hasonlóan áll. Az MSZP-nek több győzelme lett, mint a Momentumnak, de az utóbbi jó helyeken nyert. A Párbeszéd méretéhez képest elképesztően jó pozíciókat szerzett.
Az LMP-s képviselő szerint most mintha központi jóváhagyás érkezett volna a homofób beszólásokra.
Szombathelyet tíz éve irányítja a Fidesz, de januárban elvesztették legfontosabb szövetségesüket, azóta az ellenzék megállíthatatlan.
Kezdődik a DK-Karácsony keménykedés.
Balmazújváros vasárnap megválasztott polgármesterének Márki-Zay Péter módszerei jelentették a mintát. Szerinte az előző vezetés korrupciós ügyeirvel már nem kellett kampányolni, úgyis mindenki tudott ezekről.
A balmazújvárosi focit a semmire építették fe, jutatták fel az első osztályba, majd omlott össze pillanatok alatt, miközben a romok között a fideszes országgyűlési képviselő azt keresi, hogy mit lehet még elvinni.
Bíró László állítása szerint vállalhatatlannak tartja, amit tett, és ismét bocsánatot kért.
Egy Ózd melletti kis falu varrodája miatt fideszesezik egymást az ellenzéki pártok. Bíró László tehetős vállalkozóként összeállt néhány ismerősével, hogy kihasználják a hátrányos helyzetűeknek szánt uniós pályázatot. Ettől még adhattak volna munkát szegényeknek, de a projekt egy után bedőlt.
Jászberényben a Fidesz elérte, hogy újra szavazzanak a polgármesterről. Jobban jártak volna, ha inkább nem erőltetik. A korábbi minimális vereségből katasztrofális kudarc lett.
A képviselő begyújtotta a kazánt és rázárta a férfira az ajtót. Pócs azt mondja, a férfi kérte, hogy elkészüljön a felvétel.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében éppen ott nem lesz verseny a közös indulásért, ahol vádat emeltek a fideszes képviselő ellen korrupció miatt.
A helyiek vitájában a tévedhetetlen pártközpont rendre rosszul döntött, volt fideszesek győztek le új fideszeseket.
Fideszes támogatással megválasztott polgármester győzné le a hivatalos fideszest, sértődött MSZP-s indult rá az összellenzéki jelöltre. Négy jelölt, teljesen kusza helyzet.
A Magyar Nemzet írta meg a választások előtt, hogy 1,2 milliárd forintot parkoltat egy belize-i bankszámlán.
Hadházy Ákos szerint ez a modell hasonlít ahhoz, ami Boldog István körzetében is működött.
A szocialista képviselő szerint semmi baj sincs a videóval, azt csak az OMSZ érzékenysége miatt törölték.
A tiltakozások hatására a kormány leállítja a kisoroszi strandfejlesztést, pedig ebben a formájában át sem kellett volna engedni az engedélyezési rendszeren.