II. Erzsébet több millió fonttal száll be fia, András herceg ügyvédi költségeibe, miután szexuális erőszakkal vádolták meg. A királynő mindezt a magánvagyonából finanszírozza, egészen pontosan azokból az ingatlanokból származó bevételeiből, amelyek a Duchy of Lancaster nevű, évszázadok óta létező vagyonkezelő alá tartoznak.
András amerikai jogászcsapatának vezetője, Andrew Brettler óránként kétezer dollárt kér a munkájáért, miközben Nagy-Britanniában is fizetnie kell a szakértőit, írja az Independent.
András herceget augusztusban perelte be Virginia Giuffre, ő egyike volt azoknak, akik Jeffrey Epsteint is feljelentették. Azt állítja, András herceg Londonban és New Yorkban is megerőszakolta 2001-ben, amikor 17 éves volt. A herceg 2019-ben egy interjúban azt mondta Giuffre állításairól, hogy soha nem történt ilyesmi, arra sem emlékszik, hogy találkozott volna a nővel.
Virginia Giuffre azt állítja, hogy 17 éves volt, amikor a yorki herceg Jeffrey Epstein közreműködésével többször is megerőszakolta.
A yorki herceg kitartóan tagad, és továbbra is állítja, hogy ő másmilyennek ismerte a börtönében öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epsteint, mint amilyennek a vádak alapján tűnik.