„Bár korábban a kormány számos alaptalan bírálatot kapott, a keleti nyitás stratégiája mára egyértelműen sikeresnek bizonyult.” - jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn a budapesti kirgiz nagykövetség megnyitóján. A külgazdasági és külügyminiszter szerint "azok az országok, amelyek leginkább bírálnak minket, legalább úgy hajtanak a keleti kapcsolatokért, mint mi". Az MTI beszámolója szerint Szijjártó arról beszélt, hogy
a világpolitika és világgazdaság súlypontrendszerének átalakulásával mára dicséretté vált az a korábban lesajnálónak szánt mondás, hogy a magyarok a legkeletibb nyugati és a legnyugatibb keleti nép.
Szijjártó a megnyitó után részt vett a türk együttműködés és egység napja alkalmából rendezett ünnepségen a Türk Tanács budapesti képviseletén is, ahol elmondta, hogy
"Magyarország több mint 1000 éves államisággal bíró, keresztény nemzet, amely büszke a hagyományaira, az örökségére, a vallására, ahogyan arra is, hogy történelme során szoros kapcsolatba került a rendkívüli gazdasággal rendelkező keleti kultúrákkal." A külügyminiszter megállapította, hogy
a Türk Tanács államainak jelentős része Magyarországtól messze van földrajzilag, ennek ellenére "rendkívül szoros baráti, sokszor mondhatom azt, hogy testvéri együttműködés jött létre", ami már a mindennapi életben is érezteti hatását.