Antitestszint-mérést tartott a Fővárosi Önkormányzat a fenntartásában levő 11 idősotthon lakóinak és dolgozóinak körében. Az önkormányzat közleménye szerint a vizsgálatban önkéntes volt a részvétel, de igyekeztek úgy felkérni minta adására az idősotthonok lakóit és dolgozóit, hogy az eredmények lehetőleg reprezentatívak legyenek.
Felmérésük alapján az 1002 vizsgált lakó közül 960, az összes tesztelt 95,81 százaléka rendelkezik kellő szintű védettséggel a koronavírussal szemben. A dolgozók körében még ennél is jobb az arány, az 503 mintát adó munkavállalóból 491-nek volt megfelelő az antitestszintje, ez 97,6 százalékos arány.
A vizsgálatok szerint a két dózissal beoltott bentlakók körében 93,42 százalék a megfelelő védettséggel rendelkezők aránya. A harmadik dózist is megkapók - ők kétszer annyian voltak, mint a két dózissal oltottak - körében már 99,24 százalék a megfelelő védettséggel rendelkezők aránya az ellátottak körében, a dolgozók körében pedig 100 százalék.