Helyesbítés: A Miniszterelnökségi Sajtóiroda tájékoztatása szerint a Telex félreértelmezte a Beruházó Ügynökség éves beszámolójának egyik mellékletét: az ott feltüntetett összegeket nem idén költi el a kormány, azok a következő évekre vonatkozó kötelezettség-vállalások. 2021-ben a cikkünk eredeti címében is szereplő 340 milliárd forint helyett ennek megfelelően csak 8,2 milliárd forintot fordítanak idén a vári beruházásokra, így a Honvéd Főparancsnokság újjáépítésére, a József Főhercegi Palotára, a neoreneszánsz kertre és istállóra, a Külügyminisztérium épületének újjáépítésére, a Budavári Palota teljes felmérésére és halaszthatatlan beruházásokra, valamint a Várgarázs III. ütemére.
Elkészült a kormányzati építkezések megvalósítását, illetve a nagyobb önkormányzati és intézményi beruházásokat finanszírozó Beruházási Ügynökség éves beszámolója, amiből a Telex beszámolója szerint az is kiderült, hogy még mintegy ezermilliárd forintot terveznek költeni.
Ebből a pénzből egy fillér se jut a Diákváros beruházásaira, jut viszont 340 milliárd forint a kormány legnagyobb látványtevékenységére, a budai vár sosem volt formára renoválására. Ez utóbbiból jut 72,5 milliárd a Pénzügyminisztérium várba helyezésének második ütemére, 56 milliárd a József Főhercegi Palotára kerttel és istállóstul, 55,3 milliárd a Belügyminisztérium új székházára, 33,67 milliárd forint a Honvéd Főparancsnokság újjáépítésére, 18,1 milliárd a Várgarázs III. ütemére, 3,7 milliárd forint a lebontott építészeti remekmű, a Villamos Teherelosztó helyén a Nemzeti Levéltár épületére. További 68,2 milliárdot a Budavári Palota teljes felmérésére és meg nem nevezett halaszthatatlan beruházásokra különítettek el.
A második legnagyobb összeget, 160 milliárdot a Budapesti Műszaki Egyetem Science parkjára különítették el, a Fradiváros nevű beruházásra pedig 152,5 milliárdot különítettek el. De jut értelmezhető célra is, az állami szociális lakásügynökség 95,1 milliárd forintot kap 1500 lakás megvalósítására. (Via Telex)