Vannak kutyák, amelyek akár száz játék nevét is képesek megtanulni

ÁLLAT

Némely kutyák kiemelkedően sokat megértenek az emberi nyelvből, írják az ELTE etológusai, akiknek a kutatásában voltak olyan kutyák is, amelyek akár száz, vagy még több játék nevét voltak képesek megtanulni. Kutatásukról írt közleményük a brit tudományos akadémia, a Royal Society Open Science című folyóiratában jelent meg.

Az ELTE etológusai hat border collie-val végeztek kísérletet. A kép illusztráció, nem egy nyelvzseni colliet ábrázol, csak egy játékosat, akit a kép alapján adekvát módon Rugónak (Spring) hívnak a gazdái.

Az ELTE kutatói több mint két éven át kerestek világszerte olyan kutyákat, amelyek tudják a játékaik nevét. Mint írták, a kutyák többsége parancsokat, trükköket többnyire gond nélkül tanul meg, de a tárgyak nevének megjegyzése nagyon másfajta feladat, és a legtöbb kutya nem is tudja elsajátítani ezt a képességet.

Akadnak azonban kivételek. Kutatásukban hat kutya vett részt: Magyarországról Max, Brazíliából Gaia, Hollandiából Nalani, az Egyesült Államokból Squall, Norvégiából Whisky, Spanyolországból pedig Eico. Mindegyik állat képes volt 28-nál több játékuk nevét megtanulni. "Ezek a tehetséges kutyák elképesztő gyorsasággal képesek új játékneveket megtanulni" - magyarázta a közleményben Claudia Fugazza, az ELTE kutatásvezetője.

A kutatók azt már korábban igazolták, hogy a jó nyelvérzékkel megáldott ebeknek elég négyszer hallaniuk egy új játék nevét, hogy megjegyezzék. A legújabb kísérletsorozatukban azt kérték a gazdáiktól, hogy egy hét alatt hat, majd tizenkét új játék nevét tanítsák meg kutyáiknak. "Kiderült, hogy ezeknek a kivételes kutyáknak ez nem túl nagy kihívás. Könnyedén megtanultak 11-12 új tárgynevet is" - számolt be Shany Dror, a tanulmány első szerzője.

Dror szerint ez a sebesség "hasonlatos az emberi csecsemők szókészletének fejlődéséhez, amikor 18 hónapos koruk körül hirtelen meglódul a szótanulás üteme". A kutyák ráadásul valóban megtanulták a játékok nevét, egy, illetve két hónappal később még mindig emlékeztek rá.

A kísérletben részt vevő mind a hat kutya border collie volt, egy olyan terelőkutya-fajta, amely érzékenyen reagál gazdája viselkedésre. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden border collie nyelvzseni lenne, sem azt, hogy kizárólag a border collie-k lennének nyelvzsenik. Az Elte kutatói értesültek már tehetséges szótanuló német juhászról, palotapincsiről, sőt még keverékkutyákról is. (Via MTI)