A miniszterelnök-jelölti versenyből kiesett Jobbik-elnök is talált két olyan dolgot Márki-Zay Péter mai mondanivalójában, amire úgy érezte, reagálnia kell. Az egyik ugyanaz, amiért a DK vár bocsánatkérést tőle, azaz Dobrev szavazóinak lefideszesezése. A másik viszont a jobbikosokról szól.
Jakab Péter arról ír közleményében, hogy ő tudomásul vette, hogy nem szerepelt jól az első fordulóban, elfogadta azt is, hogy Karácsony is visszalépett, de úgy érzi, most már tényleg rá kéne fordulni az összefogásra.
„(...) vigyázzunk a választókra. Mindezt nem szolgálja, ha az egyik miniszterelnök-jelölt a másik szavazóit azzal vádolja, hogy valójában ők Orbán szavazói. Fejezzük be a választók sértegetését, hisz nem megosztani kell őket, hanem egyesíteni” - írja.„Ami pedig Márki-Zay azon vádját illeti, hogy a jobbikosok nem segítik a kampányt, két dolgot ajánlok miniszterelnök-jelölt úr figyelmébe: a Jobbik nem csak az első, de a második forduló sikeres megrendezését is erőn felül segíti mind aktivistákkal, mind pénzzel”.
Azt írja, nélküle lehet második forduló, de pártja nélkül nem.
„Szóval kicsit több tiszteletet kérek a jobbikosoknak, mert nélkülünk nem csak második forduló, de kormányváltás sincs” - írja Jakab.