Jó reggelt! Napsütéses idő lesz ma (ha igaz).
Tegnap tartották a második fordulós miniszterelnök-jelölti tévévitát az RTL Klubon, amit élőben közvetítettünk, ha valaki lemaradt volna róla. Dobrev Klára és Márki-Zay Péter a vita elején keményen egymásnak mentek, ami egyáltalán nem volt meglepő az elmúlt napok kampányhangulata után. Dobrev Klára most nem tudott úgy viselkedni, mint a korábbi vitákon, vezető pozíciójának tudatában. Trumpozás, alkalmatlanozás, zsarolás emlegetése - aztán a vita második felére kiderült, hogy tartalmi kérdésekben hasonlókat mondanak Márki-Zay Péterrel.
Az összeveszős rész egyik fő témája Márki-Zay vádja volt, miszerint a DK több polgármestert azzal zsarolt bele Dobrev Klára támogatásába, hogy ha nem így tesz, a DK-frakció megbuktatja a helyi közgyűlésben. Az egyik név, akit állítólagos zsarolás áldozatként előhozott Márki-Zay, az Karácsony Gergely volt, aki ugyan elismerte, hogy Gyurcsány Ferenc is próbálta már megzsarolni, és ezt sms-ben szokta megtenni, de az sms-t, hiába hatalmazta fel rá nyilvánosan Gyurcsány is, mégsem teszi közzé.
Előkerült egy másik név is: Popovics Judit, az előválasztás egyik civil jelöltje Tatán azt állítja, mikor idén februárban bejelentkezett be az előválasztásra abban a Komárom-Esztergom megye 1-es választókörzetben, ahol a DK-s Konczer Erik és az MSZP-s Gurmai Zita indult egymás ellen, elhívta kávézni Tatabánya DK-s alpolgármestere, Lusztig Péter, és megkérte, ne zavarogjon civilként, függetlenként a választáson, jobb lenne, ha inkább a családi életével foglalkozna. Elmondása szerint még egy államtitkári pozíciót is belengettek neki, ha belemegy az alkuba, de nem fogadta el az ajánlatot.
Kapcsolódó:
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Dobrev Klára most nem úgy viselkedett, mint a korábbi vitákon, vezető pozíciójának tudatában. Trumpozás, alkalmatlanozás, zsarolás emlegetése - hogy aztán a vita második felére, tartalmi kérdésekben hasonlókat mondanak.
Minden oldalról bevédték.
Az időseket mindenképpen újra kellene oltani, de egyelőre ez nem sikerül.
Azt, ami a közösségi médiában tolja elénk a megosztó, vitákat kirobbantó, gyakran szélsőséges vagy egyenesen hazug tartalmakat azért, hogy minél több időt töltsünk a Facebookon, Instán, Youtube-on, Tiktokon.
Az RTL Klubon vitatkozik a két állva maradt miniszterelnök-jelölt. Az elmúlt napok történései alapján akár parázs vita is kialakulhat.
A főpolgármester Márki-Zay Péter lapunknak adott interjújára reagált, amiben a miniszterelnök-aspiráns arról beszélt, hogy a DK néhol zsarolással állít Dobrev mellé polgármestereket.
A főpolgármester szerdán azt mondta, archiválta a DK-elnökének szöveges üzeneteit.
Nem tartja kellemesnek a kialakult helyzetet, szerinte mégsem most kell erről beszélgetnünk.
Popovics Judit azt mondja, a fenyegetések előtt még államtitkári pozíciót ajánlottak neki.
Olyan megcsonkított idézetet raktak a címlapjukra, ami azt sugallja, mintha a jelölt betiltatná a válást és az abortuszt. Pedig nem. A PH emellett nyíltan beleállt a Dobrev-kampányba.
Közel százezer olyan ember van már, aki az első fordulóban nem szavazott, de a másodikban igen.
„Dübörög a Gyurcsány Show!” – tréfálkozik a kormánypárt.
Egyben nehezítené az aláírásgyűjtést és szűkítené a jogorvoslati határidőket.
Az NVB 60 napon belül fogja hitelesíteni.
A családügyi miniszter azt mondta, hogy az „antiszemita Jobbik” összefog a baloldallal, ez ellen pedig mindenkinek fel kell lépnie.
Bevásárlókörúton a BDPST Group.
A kórházban végzett vizsgálatokért pénzt kért és fogadott el.
Nekik az éjjel még nem ért véget.
Már nem tudtak segíteni rajtuk a mentők.
Andi, nézd, hotel!
1956-os hősök mellett a gyurcsányi rendőrterror áldozataira is emlékeznek.
Szeptember elsején lépett hatályba a rendelet, miszerint képzettség kell a meleg és hideg ételek, italok készítéséhez.
Annyi a koronás beteg, hogy nem bírja az egészségügyi ellátórendszer.
Azért küldtünk ma is három további kérdést, hátha.
Most már az oltottakra is ugyanazok a karanténszabályok vonatkoznak. Már több mint 200 iskolában igazoltak koronavírusos megbetegedést.
Miközben az USA-ban a Facebook felaprítását készítik elő, Mark Zuckerberg bejelentette: a cég evolúciójának következő állomása a virtuális világ létrehozása. Hírhedt sci-fi-regényeken, lövöldözős játékokon és a Pokémon Gón keresztül vezetett az út odáig, hogy a nagy techcégek elhiggyék, megvalósulhat a 3D-s digitális világ álma.
Az út alig több mint 10 percig tartott.
A kutatókat meglepte, mennyire régen fermentálnak már az emberek.
Frissítették a vörös listát, gyakorinak gondolt madárfajok is veszélyben vannak.
Viktor Brjuhanovot az atomkatasztrófa miatt 10 év börtönre ítélték.
Jon Raiders nőgyűlölő és homofób megjegyzésekkel teli emailjei most szivárogtak ki, pedig egy belső vizsgálat során ezekről már másfél évvel ezelőtt értesülhetett a vezetőség. A hivatásos szurkolólányok most a jelentés nyilvánosságra hozatalát követelik.
A szerda esti támadás indítékait még mindig nem ismerni.
Előtte egy viperával próbálkozott.
Szerbia szerint a rendőrség néhány tábla csokoládé miatt razziázott, Koszovó szerint viszont a szerbek csinálnak a bűnüldözésből politikai kérdést.
A 25 éves sportolót a nyakán szúrták meg. A hatóságok nagy erőkkel keresik a férjét.
Korábban is magas volt az öngyilkosságok száma, de a 2009-et követő évtizedben folyamatos volt a csökkenés.
Az olasz légitársaság évtizedek óta veszteséges volt, a járvány jelentette számukra az utolsó csapást.
Nemrég a Nemzeti Liberális Párt elnöki tisztségéről is leváltották.
Ez a kisfiú lesz az utolsó, mondta az anya. Xael, Xeal és Xale is izgatottan várják a kis pocaklakót és azt, hogy mi lesz a neve.