Gulyás a bebetonozott kinevezésekről: nem lesz semmi probléma, ha marad a polgári kormány

POLITIKA

„Alkotmányos demokráciákban a mandátumoknak van kezdete és vége, ez már csak így szokott lenni, mint ahogy az is, hogy ezek nem feltétlenül esnek egybe parlamenti ciklusokkal.”

- válaszolta Gulyás Gergely a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének azon kérdésére, hogy mégis mennyire gondolja demokratikusnak a Fidesz eljárását. A Miniszterelnökséget vezető miniszter érdemi válasz helyett cinikusan úgy folytatta, hogy

„azt tudom csak a képviselő úrnak biztatásként mondani, hogy mindezek a problémák, amelyek elvi szinten nem állnak fenn, a gyakorlatban sem fognak felmerülni, hogyha a polgári kormány 2022 után is hivatalban marad.”

Forrás

A Tordai Bencéhez intézett válaszát Gulyás azzal zárta, hogy kijelentette:

„Az önök számára is a lehetőség adott: ha megnyerik a választást, ezzel kapcsolatosan engedje meg, hogy legyenek fenntartásaim, de ha megnyerik a választást, akkor kormányt tudnak alakítani. Ha pedig kétharmados többséggel nyerik meg a választást, akkor ugyanolyan parlamenti jogosítványaik lesznek, mint bármely kétharmados többségnek volt a megelőző nyolc parlamenti ciklusban.”

Forrás

Kapcsolódó cikkek