Kovács Zoltán: 616 ezren mentek ki a vadászati világkiállításra

KULTÚRA

A központi helyszínen, a Hungexpon 616 ezren látták az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás tárlatát, ezzel együtt másfél millió fölött van a programsorozat összlátogatottsága – mondta Kovács Zoltán, a világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos Budapesten.

Kovács Zoltán, a vadászati világkiállítás megvalósításáért felelős kormánybiztos, a szövetség elnöke beszédet mond a Magyar Vizslák Világszövetségének főtenyészvizsgáján a Fejér megyei Soponyán 2021. október 2-án.
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Kovács Zoltán azt mondta, a világkiállítással kapcsolatos számok összesítése még tart, hiszen a vidéki rendezvények év végéig tartanak. December 29. és 31. között a még májusról elhalasztott nemzetközi kutyashow-val zárul a vadászati világkiállítás programsorozata.

A kormánybiztos azt mondta, a Hungexpón a tárlatot 60 ezer diák látta.

Azt is mondta, hogy a vidéki rendezvények nagyon népszerűek voltak, Vásárosnaményben például napi 5000-6000 érdeklődőt vonzott a rendezvény. Ez mind azt mutatja, hogy a vadászattal kapcsolatos témákra, főleg abban a kontextusban, ahogyan azt a világkiállítás programsorozatában megfogalmazták, meg lehet szólítani az embereket, túlmutatva az elsődleges szakmai célcsoportokon.

Ahogy arról korábban írtunk, a teljes látogatószám úgy jön ki, hogy olyan eseményeket is a programhoz csaptak, amiknek nem sok közük van a vadászathoz, de akár a természethez sem nagyon, viszont a látogatóikat be lehet számolni:

Kovács Zoltán szerint 20 nap alatt soha nem látott számú embert sikerült elhozni a Hungexpóra, a rendszerváltás óta ilyen méretű és komplexitású eseménysorozatot még nem rendeztek, és a legújabb turisztikai számok alapján az ilyenkor szokásosnak kb. a háromszorosa volt a vendégéjszakák száma Budapesten.

Október 1. és 16. között 1,3 millió vendégéjszaka realizálódott a hazai szálláshelyeken, 27 százalék a fővárosban. Tavaly 5000 körül realizálódott a napi szállásfoglalás ebben az időszakban, idén napi 17 ezer, a szobakapacitás kihasználtsága tavaly 10 százalék, idén 50 százalék volt szeptember végén, október elején – mondta. A fővárosi vendégforgalom 74 százaléka külföldi volt, főleg a közép-európai desztinációból érkeztek sokan a kiállításra. (Tavaly ilyenkor egyébként a koronavírus-járvány még sokkal súlyosabban sújtotta a világot és Magyarországot.)

Kovács Zoltán és Semjén Zsolt egy vizát enged a Dunába az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon bemutatott tokhalak visszatelepítésén a Népfürdő utcai Duna-parton 2021. október 14-én.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, 1500 rendezvényt tartottak az országban, számos építészeti projektet létrehoztak, közte Frigyes főherceg fa pavilonját Gemencen vagy a bodajki kastélyt.

Azt mondta, a Hungexpo a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készült el, hiszen ez volt az első ott tartott nemzetközi rendezvény, és csak a második a vadászati kiállítás, ettől kezdve pedig évente kb. 200 nagy rendezvényt tartanak majd ott. Korábbi tervek szerint a fővárosi állatkert biodómja is helyszínként szerepelt volna.

A járványhelyzet miatt több afrikai ország és Oroszország sem tudott eljönni a vadászati világkiállításra, de így is kb. 50 országnak volt saját tárlata, a 10 konferencián (ebből 6 nemzetközin) hivatalosan több mint 100 ország képviseltette magát – mondta.

Semjén szerint a turizmus tekintetében három nagy eseményre építették az őszi időszakot, augusztus 20., az eucharisztikus kongresszus és a vadászati kiállítás, és ezekben az időszakokban a turizmus ugrásszerűen megnőtt.

A tematikus kiállítást a fenntarthatóság jegyében rendezték, így minden eleme fenn fog maradni, például a Totem című alkotás a keszthelyi Vadászati Múzeum elé kerül – mondta Semjén Zsolt. (A szoborról közben kiderült, hogy miközben elvileg elhullajtott agancsokból áll, több agancs is fűrészelés nyomait viseli.) (via MTI)

Kapcsolódó cikkek