Az Országos Kórházi Főigazgatóság nem tudja, hogy a covid-fertőzöttek és halottak hány százaléka kapott oltást

járvány

Szél Bernadett Facebookon számolt be arról, hogy „a kórházi csúcsszerv állítólag nem tudja, hogy az igazolt COVID-fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak hány százaléka kapott oltást, és köztük hányan vannak az egy, illetve a két vakcinával beoltottak”.

Szél Bernadett független képviselő
Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A független parlamenti képviselő azt írja, az Országos Kórházi Főigazgatóság 45 napos hosszabbítás után közölte, hogy „a kért formában nem tartja nyilván az adatokat, ezért nem minősül adatkezelőnek”. Szél ehhez hozzátette, hogy mindeközben a hosszabbítást azzal indokolták, hogy kiemelt szerepük van a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában, így „a járvány kezelését elősegítő, rendszeres adatszolgáltatás”-ban is.

Szél szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság korábban egy adatkérésre részletes adatokat küldött arról, hogy az első, illetve a második oltás után milyen volt a fertőzöttek, kórházban ápoltak és az elhunytak aránya, ezért nem érti, hogy „ha megvannak az adataik a beoltottak fertőzöttségi, kórházi és halálozási arányairól, akkor hogyhogy nincsenek meg az adataik a fertőzöttek, kórházban ápoltak és elhunytak beoltottságáról”.

Nemrég Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a bírósághoz és az adatvédelmi hatósághoz fordult, hogy a kormány árulja el végre a fertőzöttek oltottsági adatait. Szél azt írja, most ő is az adatvédelmi hatósághoz fordul, és üzeni a kormánynak, illetve minden állami szervnek, hogy „az átláthatóság és a járvánnyal kapcsolatos alapvető adatok kiadása nem veszélyezteti, hanem éppen hogy segíti a védekezést”, szerinte inkább „a kormány veszélyezteti a védekezést” azzal, hogy „minden információtól elzárja a nyilvánosságot”.

Kapcsolódó cikkek