„A határozat 250 oldal terjedelmű, ezért annak értékelése még folyamatban van. Az viszont már most is elmondható, hogy a döntés érdemével nem értünk egyet,” - közölte a Nitrogénművek Zrt./Bige Csoport a Gazdasági Versenyhivatal gigabüntetéséről. A cégcsoport szerint a hat éve tartó eljárás során már többször részletesen kifejtették érveiket, kifogásaikat, ellenbizonyítékaikat, "például az eljárást a bírság elkerülése érdekében kezdeményező és a hatóságot segítő KITE Zrt. nyilatkozataival szemben." Hozzáteszik: bár a GVH határozata alapos elemzést kíván, már most biztosak abban, hogy azt megtámadják bíróság előtt.
„A végzés időzítése, amikor a jelenlegei európai energiakrízisnek legjobban kitett iparágat ilyen mértékű, eddig Magyarországon nem látott bírsággal sújtanak, számos kérdést felvet bennünk. A jelenlegi hazai politikai helyzetben társaságunk a nem várt eseményekre jelentős likviditási tartalékot halmozott fel az elmúlt időszakban és mindent megtettünk annak érdekében, hogy ügyfeleink ellátását még a jelenlegi piaci folyamatok mellett is biztosítani tudjuk.”
- zárják a közleményt.