Kollektív megtorlásba kezdtek a tálibok Afganisztánban

külföld

Tömeges kitelepítésbe kezdtek öt afgán tartományban a tálib hatóságok a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet beszámolója szerint. A nemzetközi jogba ütköző kollektív büntetés áldozatai elsősorban a hazarák. Az eleve kisebbségi csoport az iszlám síita ágához tartozik, ebben is különböznek a szunnita többségtől.

A tálib hatalomátvétel óta már két síita mecsetnél is robbantottak, ezen a felvételen az október 17-i terrortámadás áldozatainak emlékére gyújtanak gyertyákat a gyászolók. A tálib uralom legnagyobb vesztesei a nők mellett a síita hazara kisebbség tagjai, akiket most már otthonaikból is kitelepítenek.
Fotó: BILAL GULER/Anadolu Agency via AFP

A HRW szerint a hazarák mellett olyanokat is kitelepítenek, akik az előző kormánynak dolgoztak.

A HRW beszámolója szerint a kitelepítetteket gyakran csak pár nappal korábban értesítik róla, hogy megfosztják őket vagyonuktól. Akadnak olyanok is, akikkel közölték, hogy ha nem tesznek eleget a felszólításnak, akkor "nem áll jogukban tiltakozni a következmények miatt".

A tálibok az ország elfoglalása utáni PR-offenzívájukban még azt ígérték, hogy kormányuk sokszínű lesz majd. Ehhez képest végül egy kizárólag férfiakból, javarészt pastu nemzetiségű szunnita igehirdetőkből álló kormányt alakítottak, és azonnal korlátozták a sajtó és a nők jogait, illetve elkezdték a hazarák üldözését. (Via The Guardian)