Egy brit jobboldali rádiós kevesebb mint 1 perc alatt elhallgattatott egy klímaaktivistát

interjú

Újra él a Monty Python szelleme egy brit rádióműsorban. A kevesebb mint 1 perces jelenet itt látható:

Forrás

A talkRADIO-n, Mike Graham műsorában az Insulate Britain nevű klímacsoport aktivistája, Cameron Ford volt a vendég. (Ezek az aktivisták mostanában nagyon bosszantják a brit jobboldaliakat, mert mindenféle forgalomzavaró klímaakciókat tartanak, meg odaragasztják magukat a betonhoz.)

A műsorvezető megkérdezte a vendéget, hogy mi a foglalkozása, mire kiderült, hogy ács. Erre nagyjából a következő párbeszédet folytatták le:

– Hát az nem túl környezetbarát, kivágni a fákat.
– De, fából építkezni sokkal környezetbarátabb, mint betonból.
– Miért lenne az, amikor kivágjátok őket?
– Mert lehet helyettük újabb fákat ültetni.
– Ültetni mindenfélét lehet.
– Betont nem lehet.
– De, lehet.

Az aktivista ezután nem tud már megszólalni, a műsorvezető pedig elköszön tőle, és láthatóan úgy érzi, most megsemmisítette. Közli is, hogy többé nem akar ezekkel az emberekkel beszélni. (Independent)