Egy matalafi néven ismert növény – ami Szamoában annyira gyakori, hogy állítólag „minden hátsó kertben megtalálható„ – levelei egy új tanulmány szerint ugyanolyan hatékonyak lehetnek a gyulladáscsökkentésben, mint az ibuprofen, és akár olyan betegségek kezelésére is felhasználhatók, mint a Parkinson-kór és a rák.
A matalafi (Psychotria insularum) leveleit évszázadok óta használják a szamoai hagyományos gyógyászatban a lázzal, fájdalommal, duzzanatokkal és légúti fertőzésekkel járó gyulladások kezelésére. Seeseei Molimau-Samasoni, a tanulmány szerzője azt mondta, a kutatás során először szkeptikus volt, mert a növény körül „különösen sok babona élt még a hagyományos orvoslásban is”. Végül azonban arra jutottak, hogy a matalafi leveleinek „már nemcsak a gyulladáscsökkentő potenciálját tudjuk kiemelni, hanem a rák, a neurodegeneratív betegségek, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a covid kezelésében rejlő lehetőségeket is”. A hagyományos gyógyászatban a matalafi leveleit „felaprítják és a kipréselt levét itatják meg a beteggel”, néha pedig „bedörzsölik a levelekkel a beteget vagy a sebét”.
„Kihívást jelent, hogy a modern és a hagyományos orvoslás közül az emberek mindig csak az egyik típusú orvoslásra összpontosítanak, mielőtt a másikat is megnéznék” – mondta Molimau-Samasoni, aki szerint sokan azt gondolják, hogy a hagyományos gyógyászat csak levelek összepürésítéséből áll, és hogy az emberek csak a placebóhatás miatt szedik, de úgy gondolja, „nem szabad elfelejteni, hogy a hagyományos gyógyászat jelentős mértékben hozzájárult a modern gyógyszerek világához, amire példa az aszpirin is”.
Arról is beszélt, hogy valószínűleg még évekbe telik, mire engedélyezett gyógyszerként elérhetővé válik, de szerinte ez segíthet egy szélesebb körű kutatást is, hogy a hagyományos szamoai gyógyszereket hogyan lehetne használni a modern gyógyászatban. (Guardian)