Manuel Souza egymillió dollár kártérítést követel Travis Scott-tól, a kiadójától, illetve a koncertet szervező négy cégtől, köztük a LiveNationtől, miután a koncerten összetaposták, és ennek következtében megsérült. Scott fellépése alatt nyolcan meghaltak és több százan megsérültek, amikor a tömeg elsodorta és maga alá temette őket.
Souza ügyvédei szerint a tragédiára számítani lehetett volna Scott korábbi, hasonló kimenetelű koncertjei után, és megelőzhető lett volna. A benyújtott indoklás szerint az alperesek súlyos gondatlanságot követtek el, a bevétel előrébb való volt a koncert vendégeinek egészségénél és biztonságánál, és Scott a színpadról erőszakos viselkedésre buzdította őket.
Emellett egy kérelmet is benyújtottak a bíróságra, hogy szabjanak ki ideiglenes távoltartási tilalmat Travis Scottra és a többi alperesre. Így szeretnék megakadályozni, hogy megváltoztassák vagy megsemmisítsék az incidenshez kapcsolódó helyszíni bizonyítékokat, beleértve a színpadi infrastruktúrát, a barikádokat, a berendezéseket és a térfigyelő kamerák felvételeit.
A horrorisztikus beszámolókról az „Egymás után szívta maga alá a tömeg az embereket, nem jött segítség” című cikkben írtunk, később pedig az is kiderült, hogy többeket a tudtukon kívül bedrogozhattak a tömegben. (Insider)
Egy houstoni fesztiválon történt a katasztrófa, a rapper koncertje közben a tömeg egyszer csak megindult a színpad felé.
„A barátnőm elkezdett levegőért kapkodni, és mondta, hogy ki kell jutnunk innen. Megpróbáltuk, de nem tudtunk mozdulni.”
A nyolc halálos áldozattal járó rendezvény során az egyik biztonsági őrt újra kellett éleszteni, tűszúrás nyomát találták rajta.