Mit keres egy milliárdos covidteszt-cég egy szegény borsodi falu szélén?

video
  • Két éve Budapesten az ellenzék nyerte az önkormányzati választást.
  • Tölgyessy Péter politológus arról beszélt a Partizánon, hogy még egy olyan egyértelműen bűzlő ügyben sem sikerült politikai felelősöket felmutatni, mint a budapesti parkolás.
  • Egy konkrét példán keresztül mutatjuk be, hogyan működik Magyarországon az elszámoltatás.
  • A Magyar Jeti korábbi adásai.
  • A filmben felmerült két vizsgálattal kapcsolatban megkerestük a NAV-ot. Akik válaszoltak: Sem a Fer-Park 2010 ellen folyó eljárásról, sem a Minerva kft. ügyében nem adnak tájékoztatást. Írtunk a covid-teszteket megrendelő Országos Kórházi Főigazgatóságnak, hogy megismerhessük a Minerva kft.-vel kötött szerződés részleteit. Levelünkre egyelőre nem érkezett válasz.
  • Filmünkben felhasználtuk a hvg által kiderített információkat.
Legfrissebb videóink

Magyar Péter: Milyen emberek maguk? – forró pillanatok napirend előtt

Az Orbán-kormány által okozott pusztítás mértéke jó lelkiismerettel vethető össze a tatárjárással, mondta Magyar Péter a parlamentben. Az ellenzék a demokratikus működést kérte számon.

plankog, Botos Tamás
video

„Ha hurrikán lenne, akkor is kijönnék dragbe” – ilyen volt a Budapest Pride

Míg tavaly voltak akik szorongva vagy félve jöttek ki, a résztvevők idén már sokkal felszabadultabban tudták élvezni a felvonulást, még a hőségriadó ellenére is. A menetelőket többek között arról kérdeztük, hogy hiányolják-e Magyar Pétert a felvonulásról.

Bokros Dorka, Jelinek Anna
video

Lángol Oroszország, már egy moszkvai sem képzelheti azt, hogy az Ukrajna elleni háború nem létezik

Idén sincs nyári uborkaszezon a világpolitikában: lángol Oroszország, az ukránok komolyan összefeszültek a lengyelekkel, folynak a tárgyalások az iráni háború végéről, miután Trump véleményes győzelmet hirdetett, hadügyminisztere pedig ismét saját szövetségeseiket nyomasztja. Mindeközben hazai szempontból fontos fejlemény, hogy már nem a magyar kormány az oroszok trójai falova az EU-ban.

plankog, Takács Lili, Takács Márk, Botos Tamás, Takácsy Dorka
video

Tisztítótűz és vagyonvisszaszerzés – Magyar Péter a 444-en

Miután a parlamentben jelentette be a Tisztítótűz művelet elindítását, a miniszterelnök élőben válaszol kérdéseinkre.

plankog, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás, Kristóf Balázs
POLITIKA

Magyar Péter: Nem szoktak unalmasak lenni ezek az ülések, nem érdemes kimenni kávézni

„Résen kell lenni” – Magyar Péter szerint erre figyelmezették a régi motorosnak számító uniós vezetők az első EU-csúcsa előtt. Az új miniszterelnök azt ígérte, hogy bármilyen hosszú is lesz az éjszaka, nem fog kimenni kávézni.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna
video