Tízezrek kérik Szingapúrban, hogy ne végezzék ki a nagyon alacsony IQ-jú férfit

külföld

Szerda hajnalban akasztották volna fel Nagaenthran Dharmalingamot Szingapúrban, de a férfi az utolsó pillanatban 24 órás halasztást kapott, ügyében kedden még egyszer össze fog ülni a bíróság.

A férfit 2009-ben tartóztatták le, amikor 21 évesen heroint próbált meg becsempészni Malajziából, írja a BBC. A világ egyik legszigorúbb drogtörvényéről ismert államban a csempészésért könnyen halálbüntetés járhat, Nagaenthran ítélete ennyiben nem is lenne kirívó. Ugyanakkor a malajziai férfinak a hivatalos orvosi vizsgálatok alapján is 69 az IQ-ja, ami már értelmi fogyatékosságnak minősül.

A szingapúri kormány szerint viszont a férfi tisztában volt cselekedetei természetével, és meg tudta ítélni, hogy helyes vagy rossz, amit cselekszik.

Mint a lap írja, a szigorú szingapúri drogtörvényeket, illetve az azokkal járó halálbüntetéseket a helyiek többsége általában támogatja vagy elfogadja, ugyanakkor ez az eset most szemmel láthatólag más megítélés alá került: eddig több mint 60 ezer szingapúri írta alá a petíciót, melyben Nagaenthran számára kegyelmet kérnek. A közösségi oldalakon is kifejezetten sokan kérik, hogy ne végezzék ki a férfit.

Testvére, Sarmila Dharmalingam szerint az sem világos, hogy Nagaenthran ténylegesen érti-e, hogy mibe keveredett.

Nagaenthran 2009-ben 43 gramm heroinnal bukott le, miközben megpróbált belépni az országba. A törvények szerint 15 gramm fölött már halálbüntetés jár. Tárgyalása során egyszer azt mondta, hogy kényszerítették a csempészésre, később viszont azt, hogy pénzre volt szüksége, és azért tette. A bíróság végül akasztásos halálbüntetésre ítélte. 2015-ben értelmi fogyatékosságára hivatkozva fellebbeztek, és életfogytiglani börtönbüntetést kértek a számára, ugyanakkor az állam által kirendelt pszichiáterek sem értettek egyet abban, hogy pontosan milyen mentális állapotban van a férfi. A bíróság ezért végül nem adott kegyelmet.

Nemzetközi jogvédő szervezetek mellett szingapúriak tömege is felháborodott a döntésen. Tüntettek Nagaenthran sorsa miatt hazájában, Malajziában is, és az ország miniszterelnöke, Ismail Sabri Yaakob is személyesen lobbizott a férfi életéért, egyelőre nem sok sikerrel.

A férfi 10 éve volt halálsoron, míg nemrég közölték a nővérével, hogy hamarosan eljön az akasztás napja. A férfi családja két hetet kapott, hogy meglátogassák, amit végül csak egy közösségi finanszírozási kampánynak köszönhetően tudtak megtenni.