Merkely Béla napi átlag 70 oltásába Tóth Gabiék is befértek

járvány

„Köszönjük Dr. Merkely Bélának, hogy rendelkezésünkre állt és beoltott minket” – írta Instagramon Tóth Vera énekesnő legújabb fotója mellett, amin húgával, a szintén énekesnő Tóth Gabival és annak férjével, a séfként dolgozó Krausz Gáborral szelfiznek Merkely Bélával, a Semmelweis Egyetem rektorával, miután megkapták harmadik oltásukat.

Tóthéknak óriási szerencséjük volt, hogy Merkely időt tudott szakítani rájuk, hisz mint ahogy korábban megírtuk, a SOTE rektora „december 26. óta naponta átlagosan 70 oltást adott be”, és „a hét minden napján, átlagosan 14-18 órát dolgozik”. Az egyetem közleménye szerint „volt olyan hétvége, amikor több, mint ezer oltást adott be”, amiből az következik, hogy Merkely akkor átlagosan 3 percenként adott be egy oltást.

Tóth Vera nyilvános Instagram-oldalon közzétett fotóját sajnos csak ezen a linken keresztül tudom megmutatni, ugyanis az énekesnő oldalán közölte, hogy a hivatalos és nyilvános oldalán szereplő, bárki számára bármikor megtekinthető fotók „felhasználása engedélyköteles”.

Frissítés: Időközben Tóth Gabi is kitette Instagramjára a fotót, ő azonban nem jelezte oldalán, hogy fotói felhasználásához – pl. embedeléséhez – bármilyen engedélyre lenne szükség. Ő azt írta a képhez: „nem mondom, hogy nem aggódtam előtte, de a legjobb kezekben voltunk”.

Kapcsolódó cikkek