„Néhány millió forint volt a némi apró, egynél több és tíznél kevesebb,” mondta Márki-Zay Péter az RTL Klub Híradójának Bige László támogatásáról. Hozzátette: az előválasztási kampányra nagyjából harmincmilliót költött.
„Természetesen semmi mást nem ígérünk cserébe, minthogy átlátható, korrupciómentes jogállamot, demokratikus Magyarországot fogunk építeni”
- mondta Márki-Zay. Szerinte Hódmezővásárhelyen sem élveznek semmilyen előnyt azok, akik támogatták a korábban a polgármesteri kampányát.
Bige László az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta, hogy adott már pénzt, “csak némi aprót, még előválasztás előtt” Márki-Zaynak. Korábban a hvg.hu-nak beszélt arról a Nitrogénművek tulajdonosa, hogy
annyi pénzt ad az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének, amennyit kér.