Véletlenül leadott lövés végzett egy lengyel katonával, aki Lengyelország Fehéroroszországgal közös határán teljesített szolgálatot, közölte szombaton este Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokat felügyelő lengyel miniszter szóvivője a Twitteren.
Az illetékes szerint a lövést egy lengyel szolgálati fegyverből adták le.
„Az előzetes vizsgálati eredmények szerint lövést adtak le egy katonai fegyverből, aminek következtében egy katona életét vesztette, a történtekhez harmadik személynek nem volt köze” - olvasható a katona parancsnokának közleményében, amelyet Zaryn a mikroblogján közzé tett.
Hétfő óta folyamatosan feszült a helyzet a belarusz-lengyel határon. Aznap több ezer iraki, szíriai és jemeni menekült indult neki a határnak, azzal a céllal, hogy átjussanak az európai uniós országba. A lengyel határőrök útjukat állták, a fehérorosz hadsereg nem engedi vissza őket, így azóta a senkiföldjén táboroznak, és rendszeres időközönként megpróbálnak átjutni valahogyan, egyelőre sikertelenül.
A kialakult helyzet miatt csütörtökön ülésezett az ENSZ Biztonsági Tanácsa, utána pedig több nyugati ország azzal vádolta meg a fehérorosz vezetést, hogy ők szervezték a lengyel határnál kialakult válságot. A válság kirobbanása óta a nyugati országok politikusai közül többen is pedzegették Moszkva szerepét, hiszen Lukasenka Putyin kegyeltje, és ez különösen igaz a legutóbbi elcsalt választások óta, amikor csak komoly erőszakkal sikerült elfojtani a demokráciáért tüntető ellenzéki megmozdulásokat. (MTI)
Katonai mérnöki feladatokat láthatnak el a határvédelem erősítése érdekében.
Közleményben szólították fel Lukasenka kormányát, hogy vessen véget a krízishelyzetnek.
A lengyelek szerint a háttérben meghúzódik egy Putyin-szál.