Véget érhet az egy hónapja tartó katonai puccs Szudánban

külföld

Visszahelyezte hivatalába Abdullah Hamdok miniszterelnököt a szudáni hadsereg a csaknem egy hónapig tartó fogsága után. Egy egyezség alapján ezután Hamdok egy új, szakértői kormányt alakít majd annak az egyezségnek a nyomán, amelyet a katonák, a civil szervezetek és a politikai pártok kötöttek.

Puccsellenesek Hamdok képével Kartúmban pár napja.
Fotó: -/AFP

Szudán hadserege október végén vette át a hatalmat Kartúmban Abdel Fattah al-Burhan tábornok vezetésével. Feloszlatták az országot irányító ideiglenes kormányt, több vezetőt őrizetbe vettek és magát a miniszterelnököt is háziőrizetbe vették.

Szudánban harminc évig Omár el-Besír elnök irányított kemény kézzel. Besírt a tömegtüntetések nyomán 2019-ben a hadsereg megbuktatta, ezt követően pedig a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre azzal a céllal, hogy végül egy demokratikusan választott polgári vezetése legyen az országnak. Ezt a folyamatot akasztotta meg az októberi puccs.

Az utóbbi napokban tömegtüntetéseken tiltakoztak a szudániak a katonai irányítás ellen. Szerdán 16 ember meghalt, amikor a hadsereg fellépett a tüntetőkkel szemben.

(AlJazeera)