12 gyerek van a bolgár buszbaleset 46 áldozata közt

baleset

A reggeli hírek 45 halálos áldozatról és hét sérültről szóltak a Bulgáriában leégett észak-macedón busz kapcsán. A BBC már 46 emberről ír, akik életüket vesztették, ugyanakkor az MTI tudósítása szerint a korábbi híradásokban nem számolták bele a buszsofőrt, aki szintén szörnyethalt.

Ahogy írtuk, a Szófiát Blagoevgraddal összekötő A3-as autópályán a hajnali órákban balesetet szenvedett egy busz.

Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV/AFP

Azóta kiderült, hogy egy isztambuli kiránduláson vettek részt az utasok. Konvojban haladt négy busz Észak-Macedónia felé, ez a jármű azonban Szófia előtt megállt tankolni egy pihenőnél, így lemaradt a többiektől.

Hivatalosan még nem erősítették meg a baleset okát, de az AP tudósítása szerint letért az útról, a szalagkorlátnak ütközött, és ezután gyulladt ki. A közeli Pernik polgármestere szerint ott, ahol a baleset történt, nagyon rossz állapotban van az A3-as autópálya, és sűrűn történnek balesetek.

A hatóságok arról is tájékoztatást adtak, hogy 12 gyerek van az áldozatok között. Az utasok nagy része Észak-Macedónia albán kisebbségéhez tartozik. A kórházba szállított hét sérült állapota a helyi tűzoltóparancsnok szerint nem súlyos. Az eset miatt Szófiába utazott Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök is.

Kapcsolódó cikkek