Néhány órával kinevezése után lemondott Svédország első női miniszterelnöke - írja a BBC. Magdalena Andersson azután mondott le, hogy a koalíciós partner kilépett a kétpárti kisebbségi kormányból, és a költségvetési vitában vereséget szenvedett.
„Nem akarok olyan kormányt vezetni, amelynek legitimitását meg lehet kérdőjelezni” – magyarázta Andersson egy sajtótájékoztatón. Azt mondta, alkotmányos gyakorlat, hogy a koalíciós kormánynak le kell mondania, ha az egyik párt úgy dönt, hogy kilép a kormányból, de elkötelezett egy szociáldemokrata egypárti kormány vezetésében.
„Annak ellenére, hogy a parlamenti helyzet változatlan, újra meg kell próbálni” – tette hozzá a kormányalakításra utalva.
A stockholmi parlament – két hétig tartó tárgyalásokat követően – szerdán választotta meg az új kormányfőt, Magdalena Anderssont, a svéd szociáldemokraták vezetőjét. Ő lett az első női kormányfő a skandináv királyságban, az előző kormányban pénzügyminiszter volt. (BBC)