Eric Zemmour kedden jelentette be, hogy indul a francia elnökválasztáson. A Politico szerint a szélsőjobboldali publicista azt mondta, reméli, hogy új lendületet adhat a „dadogós” kampányának. Nemrég saját támogatói is azt mondták, Zemmour sem látja magát komoly elnökjelöltként.
A Politico felmérése szerint Zemmour a szavazatok 14 százalékát szerezné meg egy elnökválasztáson, míg Macron 24 százalékot, Marine Le Pen pedig 18 százalékot. Vagyis a második fordulóba utóbbi kettő jutna be.
Zemmour vasárnap tartja első nagygyűlését Párizsban, csapata azt reméli, a gyűlés „erődemonstráció” lesz. Kampánya a hétvégén jutott mélypontra, amikor lefotózták, ahogy Marseille-ben, ahol épp tüntetések voltak, autójában ülve, az ablakot lehúzva bemutatott valakinek a tömegben.
Többször is hangoztatta már, hogy Franciaországot „elárasztja” a bevándorlás, és hogy szerinte fennáll a veszélye annak, hogy az ország „elveszíti identitását” az iszlám befolyása alatt, amely szerinte „összeegyeztethetetlen” a nyugati értékekkel. Zemmourt már kétszer is elítéltek gyűlöletkeltésért.