Arról, hogy a kormány járványügyi adatszolgáltatása elégtelen, és ez miért káros, sokan elmondták már a véleményüket, legutóbb elég részletesen Ferenci Tamás biostatisztikus. A héten azt is megtapasztathattuk, hogy a kevés adatok egyikét, a lélegeztetőgépen lévőkre vonatkozót, hogyan teszi használhatatlanná az operatív törzs.
Próbálkozók azért mindig akadnak, most éppen Hohn Krisztina, LMP-s országgyűlési képviselő, aki Kásler Miklóstól próbálta megtudni egyebek között azt, hogy
Merthogy a válaszok segítenék az emberek tisztánlátását.
Kásler helyett Rétvári Bence államtitkár válaszolt az írásban feltett kérdésre. Ebből sejthető volt két dolog is:
Mindkettő bejött. Rétvári egyáltalán nem árulta el, hogy milyen az oltottak és az oltatlanok aránya a kórházi kezelésre szorulók és az elhunytak között. Ezt továbbra is titkolja a kormány, de azt sem árulja el, hogy miért.
A válasz vége pedig ez a vaskos bekezdés, egy best of Rétvári:
A biostatisztikus szerint az emberektől csak akkor várhatjuk el, hogy a helyzet súlyának megfelelően viselkedjenek, ha tisztában vannak a helyzet súlyával.
Hirtelen sokkal kevesebb lett a lélegeztetőgépre szorulók száma a statisztikában, miután az Operatív Törzs a kórházakat az eddigieknél is egységesebb, részletesebb adatszolgáltatásra kérte.