Az Elle lett az első nagyobb divatipari lapkiadó, amely bejelentette, hogy többet nem fognak szőrmét bemutatni a lapszámaikban. Sem saját, szerkesztőségi anyagként, sem pedig hirdetésként.
A BBC szerint az Elle globális igazgatója, Valeria Bessolo LLopiz egy brit konferencián számolt be a lépésről. Döntésüket egyrészt állatvédelmi szempontokkal, másrészt a megváltozott közízléssel magyarázták.
A magazinnak jelenleg negyvenötféle kiadása jelenik meg a világban, és ezek mind aláírták a divatipari reformokat sürgető Creatives4Change kezdeményezését. 13 kiadás esetében már életben is léptek a változások, 20 2022 elején csatlakozik, míg a maradék kiadások 2023-ban.
A BBC cikke megjegyzi, hogy az állatok szőrméjével kereskedő ipari szereplők azzal érvelnek, hogy ha műszőrmét kezdenek el használni az eredeti bundák helyett, az bizony ártalmas lehet a környezetnek, hiszen ahhoz jellemzően műanyagokat használnak fel.
LLopiz szerint ugyanakkor a szőrme egyszerűen kiment a divatból, főleg a fiatal fogyasztók körében, akiket a leginkább szeretnének megszólítani a divat- és luxusipari vállalatok.
Korábban egyes lapok, például a brit Vogue és Cosmopolitan, illetve a skandináv Vogue már jelezte, hogy nem használnak fel többé szőrmét a szerkesztőségi tartalmaikban. Hasonló döntés született Magyarországon is, amikor 2018-ban a Marquard Media kiadványaiban, így többek között a JOY, az InStyle, az ÉVA és a Runners' World magazinokban szüntették meg a szőrmék megjelenítését.
Az elmúlt években a divatlapok mellett számos divatház és kereskedőcég is felhagyott már a szőrmék és a bőr használatával, többek között a fogyasztók és állatvédő szervezetek hatására.