Alexander Schallenberg osztrák kancellár csütörtökön bejelentette, hogy távozik posztjáról, amint pártja, a konzervatív Osztrák Néppárt megállapodik arról, hogy ki legyen a következő vezetője, írja a Reuters.
Szintén csütörtökön jelentette be a korrupciós botránya miatt a kancellári posztról már korábban lemondó Sebastian Kurz, hogy visszavonul a politikától, és így távozik a párt éléről is.
Schallenberg közleményében úgy fogalmazott, hogy szerinte az a helyes, ha ugyanaz a személy tölti be a kormányfői posztot, aki egyben a legtöbb szavazatot kapó pártot is vezeti, épp ezért, amint meglesz az új pártelnök, ő szívesen átadja a posztját.
Schallenberg korábban Kurz külügyminisztere volt, októberben, amikor kancellár lett, részletesen írtunk pályájáról.
A gyereke születésével indokolja, de talán befolyásolja az ellene folyó korrupciós nyomozás is.
Alexander Schallenberg aligha hoz látványos változást az osztrák politikába, színre lépésének körülményei viszont megmutatják, milyen messze került egymástól a magyar és osztrák politikai kultúra.