Egyes állami iskolákban már elrendelték a tantárgyfelosztás átdolgozását, hogy így csoportosítsák át azoknak a pedagógusoknak a feladatait, akik a december 15-i határidőig sem hajlandók beoltatni magukat koronavírus ellen, ezért pedig fizetés nélküli szabadságra küldik őket.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) értesüléséről szóló cikkében a Népszava azt írja, a kieső tanárok feladatait a többi pedagógusnak kell majd ellátnia. A PSZ szerint a közoktatásban dolgozó tanároknak ezért a munkáért helyettesítési díj jár, a szakképzésben foglalkoztatott oktatóknak pedig azt ajánlják, kössenek külön, egyedi megállapodást a feladatok elvégzésére.
A PSZ szerint „a rendszerszintű problémákra nem megoldás az egyes pedagógusok, oktatók végletekig húzódó terhelése”.
A beoltott tanárok aránya a kormány tájékoztatása szerint 92 százalék körül van, ez azt jelenti, hogy több tízezer tanár még mindig nem oltatta be magát. A Népszava szerint az érdekvédelmi szervezetek mellett a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is attól tart, hogy az oltást megtagadó iskolai dolgozók miatt több intézményben működési problémák léphetnek fel, ha elküldik az oltatlan munkavállalókat.